Grafológia

A grafológia a kézírás egyéni jellegzetességeit vizsgálja, s a tanult sztenderdtől való eltérések alapján von le következtetéseket a személyiségre nézve. A grafológiát alkalmazók szerint az íráselemek nagysága, egymáshoz és az írástömb egészéhez viszonyított aránya, elhelyezkedése, az őket létrehozó mozdulat iránya, sebessége, nyomatéka stb., információval szolgál az író személy gondolkodás- és munkamódjáról, energiakészletéről, érzelemvilágáról, valamint önmagához való viszonyáról.

"A betű mutatja a lelket, aki betűkkel ír, az valósággal benyomja ezekbe lelkének képét, mi tehát az írás által megismerhetjük az írónak a lelkét." (Phalerensi Demetrius athéni szónok, Kr.e. 4. sz.)

A kézírás és a személyiség közötti az összefüggést az ókorban is feltételezték. Maga az írástudás azonban a XV. századtól kezdett csak szélesebb körben terjedni, így az emberek által leírt betűk különbözőségének is ettől a kortól szentelnek nagyobb figyelmet. Az első könyv, amely a kézírás elemezhetőségét felveti 1611-ben "Idengraphicus nuntius" címen jelent meg. A mű szerzője a nápolyi Prosper Aldorisius, aki a kézírás és a temperamentum között kapcsolatot feltételezett.

Lendületet adott a grafológiával való foglalkozásnak Jean Hippolyte Michon (1806 - 1881) francia abbé könyve, akit a grafológia "atyjaként" tartanak számon szerte a világban. Maga az elnevezés is az ő nevéhez fűződik.

"A grafológiát általában áltudománynak tekintik, mert tudományosan megalapozott kutatások nem igazolták a grafológia kijentéseit."

Nemzetközi kutatások és összegző kutatások (meta-analízisek) szerint a grafológia következetesen alkalmatlannak bizonyult a személyiség és munka-alkalmasság tesztelésére, kimutatására.